Erőtlenül pislákoló petróleumlámpa
világít rá szürke ködben fulladozó,
áttetsző miriádnyi kis világra,
didergő emlékek elfojtott bús hadára,
hajdani tündérképek kinyújtott karjára,
negédes érzések elkobozott fantazmagóriájára,
immár reszkető ábrándok néhai zamatára,
sötét kazamatába zárt, elátkozott históriájára.

Vörhenyes, lidérces, kápráztató fény,
Valami sűrű ködben elinaló lény,
voltaképpeni, megidézett isteni én
vak moraja üt fel, néhai remény.
Viszkózus, sötétzöld, sárgás kéj
vonaglik. Lelkemben az éj
vaskos, súlyos vértezetként
vészjóslóan mered, megannyi év,
végérvényesen elvesztegetett egész,
vissza soha nem ...

Sápadt hold, koszos felhők,
könnycseppekbe mártogatott tárogató
sír fel, bánatot rejtő kendő
takar el arcot, hályog hangot.
Rőt lárma lobban, üzekedő,
irizáló melódia tátog, maró
fény hatol át elkenődött árnyat,
foszlányt, szólamot, szótlan árok
mélyén kókadozó, tébolyodott álmot.