Porhó tépázza arcom, tél sivataga.
Nyelek, jeges levegő torkom hasítja,
ajkamra fagy a mosoly, jéggé a szavak.
Csak félve járom a megdermedt utakat.

Kihalt utcákon a mézeskalács házak,
hófödte gerincükkel, némán csak állnak.
Kémény sugallja csendben, otthon melegét,
táncát járja füst, gomolyag szürke egén.

Tőrként ...

Virágos kertemben a reggel,
harmatcseppben mosdik,
virágos kertemben a nap is,
szép csendben lenyugszik.

Virágos keretemben a meggyfa,
mosolyogva alszik,
virágos kertemben a szellő,
meggyfa mögé bújik.

Virágos kertemben a rózsám,
felfelé is kúszik
virágos kertemben a béka,
zöld tavában úszik.

Virágos kertemben a ...

Két kis virágszál nyílott szívem mezején,
nevelgetem Őket az élet szigetén.
Harmatcsepp könnyeiket napként szárítom,
lehajló fejüket felfelé állítom.

Átkarolom Őket búbánat idején,
szirmaikat becézem szavaimmal én.
Szépségükön megakad a világ szeme,
méz illatukat repíti tenger szele.

Szeretet a vizem, a nap a ...

Átölel, körülvesz, ringat engemet,
gyógyítja megsebzett, fájó lelkemet.
Simogat, ölbe vesz, magával ragad.
Felemel, megbocsát, mindig hű marad.

Egyre vár, egyre hív, szólít csendesen.
Magához csalogat, csábít kedvesen.
Mámorban úszva fekszünk, kéz a kézben,
így forrunk eggyé, egymás melegében.

A víz a szeretőm, így van ez ...

Akkor történt, mikor az ég csak feketedett,
szegény ember egyke gyermeke eltekergett.
Keresték órákon át, de bizony hiába,
nem lelték őt sem távol, sem a falujába.

Gyermek anyja könnyeit búsan eresztette,
azt hitte, drága gyümölcsét végleg vesztette.
- Bezzeg, ha az ég egy picit világítana!
gyermekének hazafelé utat ...

Mikor ősz fejem már nem szívesen veszed öledbe,
s hiába teszem vén kezem a puha kezedbe.
Tudom eljön ez az idő egyszer,
de kérlek akkor még ne engedj el.

Mikor, mint üstökös úgy ragyogsz, de már nem nekem,
s egyre kevesebb időt töltesz el velem.
Tudom eljön ez az idő egyszer,
de kérlek akkor még ne engedj el.

Mikor érdes kezemmel ...