Mint sors koldusa, vonszolja koloncként testét
A torzszülött lélek, mely önmagát csonkította meg,
Hogy világ csúfjaként, mit adott a lét,
Kigúnyolja, mert senkit sem szeret.

Megvetve mindent, miből egykor megfogant,
Falat emelt, hogy mind az alantast kirekessze,
Ám az egekig tornyozott gránit és bazalt
Mögött csupán önnön maga lett ...