Az irigység alaktalan, bűzös massza.
Sárga pergamen szín ujjával a gonosz,
törékeny lelkedet csúful összemarja,
míg rendetlen rímpárok között lajstromoz.

Butasága leple művedet takarja,
tehetségedet elfedi üvegdoboz.
Szótagszámok eltérése őt zavarja,
melyet értéktelen tanáccsal viszonoz.

Kíváncsi vagyok, versem majd ...

Mikor a kezem két kezedbe ér,
Tenyeredben újra éled a remény.
Végtelen nyugalmad eláraszt engem,
hogyha óvó karjaidban fekszem.

Nem félem az éjszaka rám törő szörnyeket,
Hogyha meleg testeden pihenhetek.
Kérlelem a napot, ma ne keljen fel,
ne ragyogjon, hisz éppen most alszol el.

Szép karácsony itt van végre,
Minden mi rossz tedd most félre,
Nevetésed messze csengjen,
Arcodra a tél rózsát fessen.

Boldogság, szeretet költözzön be hozzád,
Egészség és békesség találjon Rád.
Minden mire vágytál Barátom,
Váljon valóra, őszintén kívánom.

Senki szívemből Téged ki nem űzhet.
mióta akkor sorsod, sorsomba fűzted.
mert lelki társad vagyok, már örökre!
az átjárót bezárom, a test csupán anyag!!
ha elmúlt, csak a szellem napfény-fátyla marad.

hogy bús légy, nem hagyhatom, értsd meg!
társam voltál a magányban, ezért kérlek,
alkoss, élj! légy boldog, társas lény.
én ...

Hajnalban jött meg.
az árnyékok eltűntek.
nem bízom, csak félek.
ami volt, emlékek.

érzem elhagysz holnap,
de ma az enyém vagy.
kezed a kezembe veszem,
kérlek! ne kelljen nélküled ébrednem.

létezem. nyughatatlan testem, lelkem.
kérdezem. mi hajszol egyre engem?
álmodom. télben nyárról, nyáron télre vágyom.
változom. ma itt vagyok, holnap a tegnapot várom...

nem adom fel.
akkor sem, ha mindenki ezt súgja,
nem adom fel, ha ezer száj üvölti,
akkor sem, ha néhány év múlva,
rájövök, a Földön nincs igaz férfi!!!