Versem útja...

Versem kicsi zöld faággal
ölében útra kelt, nagy vágyakozással
pihenni egy kőre letérdepelt:
s nyomban el is aludt, álmodott
is talán; s közben friss dal
szárnyai érintették sután.
Hirtelen az ágacska tőle kirepült,
s mint eldobott kő zuhanva földre ült.
Most esőfelhő hátán ül rügyben fakadtan
kis virág ...

Hatvan évem elszállt madár...
Ki tudja, visszajön-e újra
meg újra tavaszok hajnalán?
Fakaszt-e bennem új rügyeket,
lesz-e még napfényes életem?

Virágzik-e a rózsafa ága,
borsódzik-e az orgonák virága?
Nyílik-e még sok száz szikrázó tulipán;
kis házunk szellősen-friss teraszán?
Virít-e nárcisz, mályva avagy ...

Mennyi a szépség és erő,
vonzó, mint a nő:
fölbukkanó, mint
a közelség szele ;
lágy érintéssel
arcodon muzsikál
ő : az a rég várt hiány!
\'Szeresd a virágot,
Ne törd le hiába,
Ne dobd könnyelműen
Az út porába!\'
Mennyi letépett,
eldobott hever mégis,
még tövisei sem védik,
s ha víz éri, talán ...

A lét elemének születni, elemét szülni..
Neme kontúrjait bearanyozni...
A gondviselés szivárványa lenni...
Mosolyok csillogását fényesíteni...
A szeretet szalagját bokrétába fűzni.

A türelem rózsáját könnyel megöntözni...
Az akarat falát kősziklába építeni...
A férfit szelíd varázslattá tenni...
Megbocsátó imákat zengve ...

ÉRTE!
Anyánkért, ki
életünk batárja,
lelkünk bóbitája...

Aggódó szeme fényben;
tekintete éled a reményben.
Nem alszik sokat, csak - mert
sietve kel, sietve mer csak

az élet vizéből; nagy kortyokat
a gondok poharából.
Fájdalmakat rejt keble szelencéje...
Sóhajok szélsebes folyama

tisztítja lelke szennyét ...

Nézlek, de te hirtelen már ott se vagy.
Szólok, szólítalak, de nem felelsz,
Hívlak mobilodon; kikapcsolod, hallgat...
Az esemseid is egyre ritkulnak.

Mit is mondhatnál a könyvtárban ülve,
parkok padjain sorsodon merengve,
vagy kisétálva olykor a Nagyerdőre...
egyetemi éveid kísértő helyére.

Friss diplomáddal a kezedben
méltó ...