Mondja meg nekem kedves Adrienn,
mi is zajlik most a lelkében odabenn?
Ahhoz, hogy választ adhassak az érzésre,
válaszolnia kellene nekem néhány kérdésre.

Mi az mire vágyik? Mi az mi adható?
Mi lelkét táplálja, ami még elfogadható.
Mi az mi önt kissé boldoggá tenné talán,
ne maradjon nekem megválaszolatlan talány.

Egy ember ki két malomban hajtotta kerekét,
ki két felé húzatta megkopott öreg szekerét.
Kinek a megszokott, monoton furcsa rend,
már nem elég szép, már nem elég szent...

Ezért hát Ámor nyilasát egy táncra fel kérte,
lelkét zálogba adta érte, ám neki megérte...
Immáron haza két család, két asszony várta,
hosszú éveken át ...

Nincs már itt semmi,
még a csönd sem mi eddig lágyan átölelt,
már nem szól senki,
nem biztat szó, mi eddig átlag fölé növelt.

Talán ennyi vagyok,
vagyok amennyi vagyok azt nem tagadom,
minden amit kapok,
minden mi lényegem azt most neked adom.

Jöjjön bár fagyos tél,
ködös, rideg, zimankós, fázós hajnalokon,
midőn az idő ...

Hideg kórtermek, rémült ideges arcok,
ágyon fekszem talán a műtőbe tartok.
Pislákoló lámpák, elsuhanó ajtók sora,
nem fáj most semmi, így nem voltam soha...

Nővérke suttog, de nem nagyon érteni:
- A sebe egy órája kezdett vérzeni...
- Doktor úr túléli? Mondjon valamit!
Kusza hangok, de mintha ismernék valakit.

Káoszból ...

Egyszer régen volt a gondolat s abból jött a tett,
az ember álmodni vágyott s a világnak vége lett.
Álmodni szépet, alkotni maradandót tudott,
hatalma soha nem volt elég ami neki jutott...

Minden generációból akadtak páran,
kik naivan hittek a világ uralmában,
kik maguknak akarták minden szépségét,
lerombolva ezzel szűz tiszta ...

Verseiddel töltöttem el estém,
gondolataid fülemben csengtek,
néma béke járja át most elmém,
közben egy dalt magamban zengek.

Mily tetszetős változó cselekmény,
amint a sorok szemem előtt mennek,
soraid mind magamhoz ölelném,
szép szavak ezek érző szívemnek.

Érzem élet lakik bennem legbelül,
hogy ismerhetlek büszkévé ...