Este még a szellő simogatott,
most jeges szél sűvít,
marja, tépi bőröm arcomon,
átjárja lelkem is.
Szobor lettem.

A sötéten nézek át a messzeségbe,
dermedt a mosolyom,
dermedt a szivem,
dermedt a mozdulatlanságom.
Szobor lettem.

Kővé vált létem ércessé tett.
Bennem dobogó , porló szikla küzd,
minden szemcse érted ...

Éjek suhanó árnyai kergetnek álmot
a sötét percekben rémeket látok,
szememre dobnak homály leplet.
Talán sosem érem meg a reggelt
Béklyóval láncolt lábakkal
futnék s tapadnék ajkadra.
De merre vagy, hol talállak?
Kereslek, mint tegnapi madár dalt.

Az áldott fény tódul be hozzám,
megtelik szobám
a ragyogás ízével s a hajnal rítus táncával,
az éledés doboló ritmus nászával.
Távoli madarak éneke ad édes zsongást,
míg ébredés oszlat kábult zsibongást.
Valahol egy gerle apró tipegéssel, turbékolva bókol.
Önfeledten nézi,apró virág kehely trónról,
az ott felejtett féreg lárva, ...

Már a rügyek szirmot bontó csodává nőttek
s újra vissza jöttek
az elszállt, vándor, tarka madárkák,
a rovarokat vadásszák.
Élvezik a meleget,
járják a felleget.
Ide száll a fecske messze délre,
épül piciny sár toll fészke,
és mit ott hagyott házat s hazát,
most kecses libbenése emlék mázat ad át.

Elmerengve ...

Millió hullám táncol a tengerben,
mint az élet a lét mederben,
néha partra vetnek ázott, úszó hínárt,
de a szárazföld csak röviden kínált,
most sótól szikes, silány.
A visszavonuló víz játszva, könnyedén felkapta,
majd eltűnik örökre, beúszik a sok fehérlő habba.

A szivárvány íve sem tiéd,
de ragyog s csodálod ...

Kitakarózik felhőiből az álmos hajnal,
még hunyorogva kacsingat a Nappal,
ásít a mozdulatlan , végtelen térség
s hömpölyög a létre , mint éltető szépség.
Haragos álmát felejti a tenger,
nem morajlik, fodroz csendben.
Pajkos kis csillogások kergetik egymást,
ahogy a múló idő tette a tegnappal s az elszállt

szárnyaló, csicsergő ...