A cseresznye csinos, kíváncsi lányka,
pirosa kacsint rád, csábít a fára.
A meggy már másként dobog vérszín szívvel,
s az édessel savanyút elegyít el.
Az almák között van puhább, keményebb,
nyárban, őszben fajtájuk szerint érnek:
van fenséges, napot idéző sárga,
másiknak fanyar zöld a hallgatása,
ez rózsás arccal bízik, az már ...

Iskolapadok és ötvenes évek…
Közel hozza egykori Messzeséged
csillagos utcák egy-egy kérdő álma,
Szépség és Szellem tudathasadása,
a ringó rózsa, s madárhangú csendnek
kertjeiben virágok elmerengnek,
néhány álomvers, felnéző, s lenéző,
kétféle eszme, kézfogásra késő, -
Szépség és Szellem gyakran külön álom,
visszaidézem csillagos ...

Odakint a köd álmodik.
Beszűkölt térközök
közelebb: félálom talán, -
távolabb sűrű köd.

A köd vízcseppes, furcsa lény,
betakar, kitakar,
álmodik ezt-azt, s eltűnik,
olyan lény, mint a dal.

Dal is sejtet álom-talányt,
s ha benne tiszta fény,
az is kitakar, betakar
titkot, - a költemény.

Köd vesz körül, fény vesz ...

Ez tettette, hogy mit se hall,
ha szól a Szó, igaz.
Ördög örült: - Mily isteni!
Sok itt a gyáva, s gaz!

Az tettette, hogy mit se lát,
tudatlan, s hű, vakon.
Ördög örült: - Ó, isteni!
Itt követnek, vakon!

Ez tettette, hogy ő szegény, -
neki senki se lop!
S mosolygott az ördögi kör:
- Ó, derék cinkosok!

Az meg szemet úgy ...

Volt tájban megyek, végtelen lakásban, –
képzeletben. Már nem engednek el,
s csodálkozik a múltam, hogy miért is?
Ő onnan ismer: gyors lépteimen.

Hát, igen, igen, akkor vitt a lábam
mindenhová, valóságban, s maradt
e táj-lakásból, mi is? Vers-napok még
ringatnak fényben fürdő árnyakat.

Igen, igen, akkor verset írt ...

Hát sok levél még nem hitt el Telet.
Olyan Ősz volt. Az még hitegetett.
A Nagy Fa, persze, sok mindent tudott,
sok múltat látott. Törzse hallgatott.

A törzs ilyen. Sötétlő, hallgatag.
S gyökér, mélyben, szintén ilyen maradt.
Egy-egy Tavasz hoz virágláng-csodát,
láthatatlan csillagrendszeren át…

Most így van még. Örökké? Nem ...