Állj meg Idő!
Hova sietsz?
Még egy kicsit
hagyd velem a ragyogást.
Nem hallja meg
kérésemet!
Nem akarja!
Nem létezik:
nincsen Idő.
Nyugovóra készülődő hűtlenséggel
itt van már a
nincsen Idő:
csilingelve,
rejtelmesen,
kegyetlenül,
nem kímélve
hideg szelet
hirdeti.
Piros-sárga leple alá,
te látod azt ...

Nő vagyok,
ki
három férfi
erejével
éltem meg az életet.
Harcot vívtam
másokkal és önmagammal,
oroszlánként küzdöttem,
fájdalmaim
emlékleplét
a világűr nyelje el.
Legyen erőm
végigélni
hátramaradt életem.

Tisztellek, Te vagy, aki
léteddel kínomon segítettél,
bűneimtől megmentettél,
erőssé gyúrtál,
fémmé formáztál,
így küldtél át
az Idő és Sors
vadonján.
Utam során látatlanul,
védő pajzsoddal
mellettem álltál,
nem voltam egyedül,
nem vagyok egyedül,
mert
virágmagot szórtál lelkembe;
gyönyörű két ...

Én vagyok, akibe Isten
lehelt életet,
benned sincs belőle
kevesebb,
boldogságom nem titkolom,
boldogságod nem titkolod,
érzelmek hulláma közös
mert,
az minket összeköt,
ember vagyok, akibe
Isten lehelt életet,
ember vagy,
akibe Isten lehelt életet,
ám
az öröklét előtt
lefilmezzük mindazt,
ami visszafelé pereg.

A minap sütött a
Nap,
huncut mosolyával
ha hagyom, becsap,
ám beöltöztem melegen,
megindultam a hótengeren.
Két oldalt olyan magas a hófal,
mintha Mózes a pálcával
kettészelte volna,
a különbség csak annyi,
itt hiába süt a Nap,
a télnek foga van,
csizmám talpán
a rece kopott,
ezért alattam
a hó nem ...

Mikor megszülettem
szoptatni sem akart
az anyám,
miért nem lettem fiú,
cipelhetem nő létemre
a rám rakott
egyenruhám.
Minden nőnek megadatott:
kenyérkereső lehet,
szavazhat,
otthon moshat,
főzhet, vasalhat,
gyerekeket nevelheti,
ragyogjon a lakása is.
Jön a nagy nap, ez a nőké.
Süssél, főzzél, legyen
kisebb ...