A mennyboltra tekintek!
Szomorún tündököl a hold éjjeli tánca szemvizem tükrében. Merengek!

Mond Uram miért pont most?
Miért pont most hoztad el Őt nekem, kire évek óta vágyom?
Mi céllal érkezik életem útjába lelkem Hercege?

Fáj mindenem Uram!
Egyik kezeddel adsz, a másikkal sújtasz.
Köszönöm hogy életet adtál lényének, hogy vezetted ...

Fáj mikor nem vagy velem,
hiányod gyötrőn sebzi lelkem.
Mint a kép nélküli keret,
mely mélabún mereng ködös homályba,
egy erdei festmény fák nélküli világa.

Természetes az élethez a föld a víz, a levegő
nélkülük csupán a bolygónk egy marék porfelhő.
Légy nekem a föld, melybe gyökerezhetem,
víz melyben lelkünk fonódva úszunk együtt ...

Zubogó vízesésként hull reám a lét,
lüktetőn dobogva morajlik ereimben a vér.
A vízcseppek vidáman táncolnak szerte szét,
a karjaid édes ringását vágynám megélni én.

Megmászod a hegyeket, láttál szebbnél szebb bérceket,
a tengerszem csodája ragyog szemedben,
mely vakon magával szédít titkos mélységekbe.
Mint a hal úszom az árral, az eszem ...