A vak sötétben, egymagamban, Egy gyémántot csiszolok, És a briliáns oldalain lassan, Fel-feltűnnek a sorok. Te vagy minden vigadságom, Egyetlen játékom csak te vagy. Csak rajtad keresztül látom A világot, mely élni hagy. Te vagy, ki segít megtalálnom Az élet szebbik oldalát, S én cserébe eléd tárom Lelkem, a picinyke csodát. Ha egyszer a fényre lépek, Ahol gyémántom felragyog, Csak kíváncsian reánézek, S meglátom, hogy ki vagyok. Addig várok egymagamban, A sötétben, nesztelen. Csillogó szikra pattan, A gyémántom játszik velem. S a szikra földre hullva, Felnevetve elszalad. Így tűnik el újra-újra Belőlem is egy darab.