Nem sóvárgom babért, de írok ma még mert férhetetlen fejemben a mondat - szorít belül a Szó, nyomja a gallért s fájna Tegnap, ha néma volna Holnap. Csak annyira méltasson engem bárki amennyire nyitom lelkemen a rést - és ezen bámész helyet sem bezárni inkább kitárni szeretném balgaként. Ahol az, kit érdekel dús mondandóm leülhet mellém szellem-küszöbömre - így egymást átkarolva, fényt óhajtón minket tudatunk fennkölten böködne. Gondokkal vegyes örömmel terhelten vegyülhetünk el eszméink árjába' - nekem ez a siker, erre termettem ...a koszorú eshet felőlem másra. Sztancsik Éva