Szél szalad a parton,
hárfázik a fákon,
balettezik a tavon,
táncol az egész tájon,

a Balaton-parti világon,
a sok-sok kora őszi árnyon,
a csendre vágyó őszi tájon,
az őszbe hajló füvön, fákon.

A szél csak ritkán fárad.
Szilajon rázza a fákat.
Némán nézem a tájat,
melyre az őszi szél így hat.

Levelet küldött az ősz.
Sárga levelét tette a teraszunkra.
Jelezte, hogy megjött az ősz
ezernyi jelét szórva a tájékunkra.

A Balaton még fehér tajtékú hullámaival áll ellent,
de nincs mit tenni. Elmúlt a nyár.
A Balatonon szünet nélkül zúgó szélnek nincsen ellenszere.
Ránk már az ősz sok szépsége vár.

Az évszázados fák alatt
csodálatos a hangulat.
A kastélynak barokk tömbje
virágokkal van körülvéve.

E környezetben telik a lélek.
A szépségben szinte élnek a rímek!
A virágoknak szépségflastroma
lelkemből e sorokat kihozta!

Bár a Balatonparton még páran napoznak,
hódolói Ők e szép tájon is a napnak.
Ámde az éjszakák már kissé hűvösödnek
bizonyságaként a közeledő ősznek.

A parton mindenütt sárga falevelek hevernek.
A fák, bokrok lassan az ősz színeibe öltöznek.
Az idén is örülhettünk a szép meleg nyárnak,
ámde most már ránk is az őszi élmények ...

Még mindég mereven állnak a fák,
mintha a múlt éj emlékét óvnák.
Most is csend van, béke és nyugalom.
Keletről napfény terül szét a tájon.

A Balaton valahogy most sem frissebb.
Lustán nyújtózik a reggeli fényben,
majd a friss napfény szétterül a tájon,
az egész ébredő reggeli világon.

Üdülőnk mellett mereven állnak a fák.
Őrzik egy nyárvégi este hangulatát.
Semmi sem mozdul. A Nap lassan lenyugszik.
A nyugati hegyek mögött szépen eltűnik.

A Balaton mindezt álmosan, megadóan nézi.
Csendes felületét egy nádas zöldje színezi.
Aranypalástját teríti széjjel a Nap a tóra,
majd éjbe süllyed a túlsó parton ...