A borús, hűvös reggel után
a Nap végig fénylik az utcán.
A meleg együtt jött a nappal,
s maradt hatalmas elánnal.

Jól esik a nagyon hasznos, gyógyító fürdés után
a séta a végeláthatatlan hajdúsági pusztán,
majd a frissítő pihenést általában követheti
egy pohár jó bor, mi a vacsorát kiegészíti.

Szürkén, mogorván terül szét a puszta.
Kopott, szürke felhőpaplanját magára húzva.
De a Nap át-átvilágít a felhőréseken
és sugarait lassan teríti szét e vidéken.

Korábban vihar volt, már elmúlt.
A villámok hangja már a múlt
és ami volt, az milyen volt,
azt bizonyítja a sok-sok vízfolt.

Telik a lélek a zenével,
a zene örök szépségével,
a zene magasztos értékével,
Bölcsebbé tevő értelmével.

Itt is igaz az,
hogy gazdag, aki ad,
mert kincset adhat,
és gazdag, aki kap,
mert kincset kaphat!

A zene értéke pénzben nem mérhető.
Csak a lelkiekkel összevethető.
Lelkeket csakis szebbé-jobbá ...

A táj sűrű sötétbe borul.
Minden feketévé komorul.
Csend van. Sehol semmi sem mozdul.
Pihen a táj, majd váratlanul

egy-két méla gondolat eszembe jut
és tollamra rögtön rímsokaság tolul.
Egy vers írásába kezdek hangtalanul.
Kinn közben a környék nyugalomba vonul.

Így szeretek verselni magamban
csendes, ihletett ...

Zúg a fűnyíró a kertészkézben.
A kert szebbé lesz.
Minden fürdik a tavaszi fényben.
A kikelet műve ez.

A kertész érzékét
a szép kert dicséri.
Munkája értékét
nemcsak Ő élvezi!

A szépség és kultúra itt is egybe forr,
hiszen összetartoznak!
Egységesnek kell lenniük mindenhol,
mivel hasznot együtt hoznak!

Millió rózsaszínű virágja a lakótelepi parkot tarkítja.
Nagyon szép színt visz ebbe a világba.
Szükséges, hogy e szürkeséget oldja.

A fáknak, növényeknek itt is a célja nemes.
A panelek szürkeségébe szépséget visznek,
hogy hasznára legyenek itt is a lelkeknek,
és szolgálatára az emberibb életnek.

Később lassan a szakura virágjai ...