A reggel álmos fényébe,
az álom szelid kéjébe,
a napfény lágyan omlik be.
S ezzel a látszatsemmivel,

ezzel a csendes idillel,
a beszédes jeleivel,
a maga sok szépségével
lassacskán az ősz jön el.

Bágyadt fényben fürdenek
a sárguló levelek.
Az utca nyugalma
szívemnek vígasza.

Elmúlt a nyár,
csak nyoma van már.
De ez nem zavar.
Sárgul az avar.

Tóparti utca.
Csendes utca.
Nyugalmat adó,
megnyugtató.

A Természet koncertjén a szél basszustubázott.
Ameddig buzgón fújta, ember, állat fázott,
majd a zeneszünetben minden esőtől ázott.
De most a Nap tör utat e felhős, sáros tájon.

A jótékony napsugár megjöttével minden felélénkül.
Mindenki melegségre vágyva a rég várt Napra kiül.
Bár még a szél mély hangú basszustubája ...

Nemrég írtam azt, hogy süt a Nap,
de lassan vezettem a tollamat,
mert a felhők mögé bújt el a Nap
és csak a borús idő maradt.

Üde, friss napfény omlik a tájra,
a Balatonra, e csendes tóra.
Több napig vihar volt, de már elmúlt.
Napozva eszembe sem jut, hogyan dúlt.

Milyen volt, mikor szél tépte a tájat.
Milyen jó, hogy e meleg mindent áthat.
Milyen jó, hogy a tó kéksége az úr.
A tavon egy csoport vitorlás vonul.

Színaranyát bőven szórja széjjel
a Nap, sárgáját keverve a tó kékjével,
majd lassacskán merül a hegyek ölébe
és mindent befed az éj sötétje.