Kéjes éjjeleken át hallgatom gondolataim hadát,
Fénylő csillagokra tekintve a suttogó szelek dallamát.
\'Eljövök ÉN érted, szívedbe zárom mit indítékom enged.\'
Piruló pillanatok terelnek messze fellegembe,
S e lángra lobbanó örökkévalóságnál szebbet,
Nem talál már az ember, s ha lüktető lélegzetek nyelnek el testben,
Idomul a szellem azt ...

Szelek szárnyán repülök az emberek álmán át,
Fiktív valóságom pályáján hol senki sem lát,
Engem, ott leplezem a jellemem,
ha kell nektek,
Percről percre papírra vetem,
szemérmetlen módon,
Az igazat ki mondom,
akkor is ha monoton a tudatom.
A távolba látok, a láthatáron túl járok,
a sötét alagúton is tova szállok.

A szívem nyugati tája még szüntelen szabadon,
Várva várom, hogy megtalálom egy végzetes napon,
A lányt, ki behálózza gondolataim, a frászt rám hozva,
Lágy hangon mondja ki csendesen: \'Szeretlek kedvesem\',... sosem késő,
Annyi számtalan esély vár lelkemre,
csak egy merész nő,
Kell nekem, csak rá vágyom,
ki átlátja minden álmatlan ...

Számtalan gondolat,
egy valóság az életem tükre,
Bennem marad a néma hangulat mindörökre.
Ez fikcióim trükkje,
vagy kárhozott egy világ?
Hol csend peremén járva én meglelem a hibát.

Fájdalmaim küszöbén ülök én,
Kalodába zárt zavart lélek.
Nyomasztó sóhajokat suttogok,
\'Egy napon visszatérek\'.

Számtalan szebbnél-szebb évek
Várnak rám úttalan utakon túl,
Bejárom, ha felfaló fájdalmam
Tengerében minden kínom elhalványul.

A jövőképek reménye bennem él,
Sejtelmes szavakkal szivárog e ...

Felfázott emlékképek égtek rideg szívem szirmaiba,
Szélsőségek szaggatják húsom, itt a hiba e sötét úton,
Hol szürke gondolatok rágódnak a múlton, széttépve elmém.
De nekem kell még egy remény, mi azt súgja enyhén,
Hogy: \'Képes vagy bármire.\', és \'Járj itt, mert hitet vetve magadba,
Életre kel, mit csak egy színes filmdarabban látsz ...