Egy érzés forróbb a Nap melegénél,
Hevesebb a legvadabb vulkán tüzénél.
Egy régi élet ontá utolsó csepp vérét,
Hogy felélessze az ikerláng erejét.

A hajnal szemének izzó látomását,
Idézve dalol az élet taván.
S milliónyi szikra boldogan cikáz,
A felkelő Nap émelyítő sugarán.

Ha még talán remény jön el,
Jól nézd meg hátha most megy el.
Hol fény szikrája vész el,
Sötétbe borul, elmének léte hal el.
Létezésnek van e értelme?
Ha az élet úgy is kegyetlenül hagy el.
Legbelül, lelkem legmélyében,
Elmennék...vagy talán mégsem?
Vajon van még ember, ki engem keres?
Utolsó reménybe vetett hitem,
Hideg, ...