Hogy érzed magad barátom?
Érezted-e a hiányom?
Megkértél-e,hogy szeresselek?
Hogy mindig téged keresselek?

Hogy te legyél a gondolat,
te irányítsd tagjaimat,
érezzem illatodat,
megfessem mosolyodat.

Hogy látsz te engem?
Bolond kiskutyád lettem,
aki attól fél leszidják,
ha rosszul viselik rajongását.

Kezelnének ...

Senki. Te vagy, aki megértesz engem.
Nem kérdezel, vádolsz és nézel furán.
Nem szánsz, ha tükörben látod a lelkem
mezítelen, át két szemem bogarán.
Nem feszítesz földre, nem törsz meg engem,
Nem fakasztasz könnyet szóval szememből,
Látsz és elfogadsz mint Napot az égen,
én magam tudom, rosszabb vagyok ebből.
Hogy szeretnék én! Ezt nem is ...

Sötét kupolán függeszkedő csillagok,
végtelen tenger feletti lég,
hullva potyognak le, ha pislogok
nem is láttam, hogy voltatok.

Magányos mező, búzakalászt simogató
déli szél porfelhőt kavar,
homokos traktornyomatos útravaló,
ha visszanézel is még fölkavar.

Tavaszi árban mint szikla áll,
kiszáradt fa alvadt ...

Bolyongó lélek az enyém,
megállapodni úgy vágyik,
ahogy tán vándorolni vágyna,
ha, ahogy kérte, megkötném.

Bolyongó lélek az enyém,
várat épít bomló holdsugárra,
ködre, fára, hóvirágra,
s felocsúdik: összedőltem én.

Csöndes fényben, ködös éjben,
az érzelmek erdejében járva,
akadtam kőre, s puha mohára,
zenélő szélre, lágy muzsikára.
Csendre, és néha magányra,
Ott hol van láng a télben.

Néha sötét volt, nagyon sötét,
Sűrű fenyves, néhol füves rész,
Valahol forrás bugyogott elő,
s volt fény is, olyan merengő.
Néha hűs ...

Fehér láncizzók,
Tűlevélen hócsipke,
Borgőz hidegben.