Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem;
minden, amit eddig hittem, romokban hever.
Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják:
nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság.
Nehéz a könnyes szemen uralkodni, hisz őt senki sem tudja majd pótolni.
Néma minden, hisz még fáj a szív, s azt hiszed, hogy ez soha nem lesz többé így.
Talán ...

Ha kiterítenek majd,
jöjj házamba, te legszebb,
és állj meg sóvárgástól
elsárgult testem mellett,
és suttogd édes hangon:
Ez itt fekszik most holtan,
én boldog vagyok s ifjú,
habár őt meggyilkoltam.

Mert egyszer mindenki meghal, lelke a semmibe vész,
De gondol arra a szép időre,
Amikor átölelte, és vezette egy szerelmes kéz.

Így maradjunk egyként szállva,
Fütyülve most a Világra!
Mert a csókod Csillagkincsem
A Mindenségbe repít engem
A sötétben fénnyé válunk,
S a Végtelenig meg sem állunk!

Hogy együtt vagyunk, az oly jó,
Mert szerelmünk egy nyugalmas menedék
Szívünk dalolgat a napsugarakkal,
Csókjainkon át.

Szádon megelégedett íz szalad csücsörítve,
Majd széles ívet formál kedvesen nevetve,
Akkor belélegzed végtelen mély gyönyörödet ,
Szép hajnalt csókolva bőrödre köszöntelek!...