Rossz voltam, s te azt mondtad jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam,
halandóból így lettem halhatatlan.

Ó aludj kedves, ne ébredj fel,
Ha kell, én mindent meg teszek,
Hajnalig itt leszek veled,
Eldúdolom ezt a dalt neked,
Fogom a két kis kezed,
Gyengéden átölellek és
Suttogva elmesélem,
Milyen volt hajdan az élet,
Milyen szép volt látni,
Hogy az orchidea virágzik.

Ébredni veled, érezni téged,
oly csodálatos e érzés,
Amitől szebb a világ, jobb az élet,
Ami kell az lehet minden,
élni veled és megosztani magam,
mert, szeretlek ma és még jobban holnap.

Te vagy a szívemben a vér
Ami az ereimben zenél
Mindig valakiért
Te vagy a hajnali fény
Ami egy hideg helyen elér
Követlek valamiért
Te vagy a testemen a szárny
Amikor utolér a vágy
Szállni valahová
Te vagy az éjjeli ágy
Amin egy fehér holló vigyáz rám
Ha valami bánt

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér