Mikor vágyakozva nézel rám,
Testem szinte felizzik.
Mikor kimondod szeretlek körülöttem
minden megszűnik.
Csókodat szinte mindig kívánom,
Sok sok veled töltött éjszaka ez
minden lázálmom.

Karjaiba vont , simogatta a hajam.
Megpuszilta fülem, s megcsókolta ajkam.
Belélegeztem nemes vad illatát,
S úgy aludtam el, hogy ölelő karjai
Vigyáztak rám.

Én már nem tudom mibe higgyek,
Én már nem tudom kibe higgyek,
A szerelem mit éreztem irántad el múlt,
A fények ki aludnak,
Szemem nem pislog tovább,
De te engem semminek veszel,
El suhansz mellettem, mint téli fuvallat.

Reszketek,
Reszketek mint a csipkebokor,
arcom hűvőslik, de téged ez már nem érdekel,
S már én se ...

Állok a tejútnak csillag-koszorúja alatt
szemedbe tekintve azon tűnödöm, mi maradt
meg tovább lelkemben belőled ezen a holdas
sárgaréz éjjelen, mi az, miből elmém olvas.

Szótagolva betűzöm gondolatod sorait
mint fergeteg, áramol sok zajtalan mozaik
rakosgatom és ragasztgatom mind a helyére
szótlanul hallgassál velem, szívemnek ...

Lángol a tűz, de eloltja a harmat,
Éjjeli vágyat kioltja a hajnal.
Héja röpül majd fűzfa havában,
Estéli ködben nyúlra vadászik.
Merre találni az éjsötét fákat?
A szent helyet őrzik, mellette állnak.
Tündöklő Hold jár fenn ma az égen,
Két szarvát érve hajlik az éger.
Sóhajt a nád közt halkan a fűz,
Ő jön a férfi, Ő jön ...

Írtam megint verset Neked,
drága Robi, élvezheted
költészetem újabb gyöngyét,
nyisd ki végre titkos könyvét
az én szívemnek is!

Olvastam, hogy érdekelne
elhalt költők bús szerelme.
Beteg lelkük mint epedett,
s hogy szeretett - ha szeretett?

Egy bölcs ember tárja eléd,
hogy csinálta, aki tudta,
vagy csak hitte ...