Lelkem felajzott húrjain játszod

szerelmes dalod, bársonyos hangod

olyan, mint a hárfáé, oly puhán,

simogatóan izgató, bár nem csupán



...

Most, hogy a szerelem legnagyobb gátját


- a titkos félelmemet attól,


hogy nem vagyok méltó a szerelmedre -


végre legyőztem, érző szívem egyre csak szólt,




így az elmém nem tartotta illőnek

...

Csendes vagy kedves, nyújtsd felém kezed,
mondd el mi bánt, hátha segíthetek.
Könnyes szemed, szívem elszorítja,
boldog napunkat felhő borítja.

Mindent mi fáj, kérlek önts ki nekem,
légy őszinte, úgy ahogy én teszem.
Bármi is az, minden megoldható,
test és a lélek is gyógyítható.

Ölelj át kedves és sírd ki magad,
könnyeid ...

Ma már tudom, az öregedés nem véd

meg a szerelemtől, de a szerelem

valamennyire megvéd az öregedés

túl korai elérésétől. Fesztelen


még sem lehetek, merthogy semmiképpen

sem vagyok én egy szerelem szakértő,
...

Karod a karomba arcunkon mosollyal
megvívunk utunkba akadó gonosszal
nézz reám mindaddig, míg látod napomat
örökké harsogjuk a közös dalokat.

Szemed a szemembe fonódva lásson majd
fátyolként borul ránk egy selymes, bársony-hang
azt súgja, susogja minékünk kedvesen
jöjjetek, éljetek boldogan kettesben.

Tested a testemmel alkosson ...

Már csak az óra kattog a falon,
Minden másodperc siettet,
Csönd van bennem,
De nincs nyugalom,
Minden sóhaj átszivárog az agyamon.

Feltámad a szél,
Majd rögtön el is hallgat,
Aiolosz csak keresgél,
de ő sem tudja mit akar.

Máskor már jönne számra,
Sok száz érzelmes, valós gondolat,
de most csak Ő van itt.