Valahol messze állsz
egy piramis tetején.
Ruhád redőire homokot
szórt a szél.
Arcod fehér, szemed kék,
ealahol a láthatáron a sivatag és az ég
összeér.
A magasságok papnője lettél.
Nekem már nem fénylik,
csak a fekete remény.
Mit várhatok,
merő esztelenség.
Felérni hozzád én?
Nem él aki vár!
Él aki ...

Mondd, hányszor kéne hogy mondjam neved
Hogy megint nézhessem a szemed
Hogy simíthassam arcod
Mondd, meddig kell még tartson?

Az, hogy nem lehetek veled
Hogy nem foghatom meg a kezed
Hogy mindig sírva alszom el
Ez meddig tart még? Mondd el.

Meddig várjak még a boldogságra?
Meddig rád, vagy másra?
Meddig érezzem még a ...

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehelete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott úton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zúzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé ...

Levetkőzik a csend
bennem,
sóhajom feléd
indul.
Te épp a
tegnap álmát
gyűröd
az örök némaság
takaróján.
Paráznaságommal
bújok zsebedbe,
majd felkúszok
szádhoz és cseresznyeízt
csókolok rá.

Újra könnyek mossák tisztára arcomat
És egy csoda erejéig egy kis patakká összefolynak.
Utad akármerre is fog kanyarogni,
Bármerre járj, a kis patak lépteid nyomát fogja mosni.

Sóhajok százai, mik ajkam elhagyják
Lágy szellővé kerekednek, útra kelnek mert megfogadták,
Hogy ha sírva találnak, megsímogatnak,
Ölelnek, hozzád bújnak, ...

Ságon, a folyóparton, a töltés dombon
A szomorúfűz szomorúbb, mint valaha
Hullajtja levelét messze a magasba.
A szél rátámad a levelekre olykor,
Eltépi a fától, a fűztől, az ágtól.
Száz levél a magasból meg száz a sárból
Tekint a fűzre s a szép nyárra gondol.

Ságon most összenéz a templom két tornya,
Mert már sehol sem ...