A mennyboltra tekintek!
Szomorún tündököl a hold éjjeli tánca szemvizem tükrében. Merengek!

Mond Uram miért pont most?
Miért pont most hoztad el Őt nekem, kire évek óta vágyom?
Mi céllal érkezik életem útjába lelkem Hercege?

Fáj mindenem Uram!
Egyik kezeddel adsz, a másikkal sújtasz.
Köszönöm hogy életet adtál lényének, hogy vezetted útját felém.

Kinyújtanám karjaim, hogy örökké magamhoz szorítva otthont lelhessen szívem szeretetében.
De nem érem el, Ó uram!
Miért, miért nem engeded hogy érezhessem, hogy együtt lélegezhessem véle?

Könnycseppek áztatják létezésem, de így tudom, hogy élek és érzek.
Fájdalom és gyönyör mit együtt keltettél bensőmben, mennyek és fájó remények küzdelme gyötri testem.

Minden gondolat, minden mit értelemnek hívsz Uram, eltűnőbe vészen, csak érzem és lélegzem reménytelen vágyaim kínjaim könnyében.

Kérlek hallj engem Uram!
Félve érnek a gondolatok szavakká ajkamon, mert csak érzem, hogy szívem életre kélt, vágyva vágyna szeretni, érinteni, lelkem lelkébe simulni.

Lehajolni melé ha az élet mocskába taszítod és gyengéden felemelni,
együtt érezni örömét ha a mennyekbe emeled magad mellé, enyhíteni fájdalmát ha gyötröd,
hordani terhét hogy könnyítsem azt.

Nézz reám!
Nyitott könyvként tekinthetsz lelkembe, s ítéltess felettem, miszerint méltónak találsz-e reá,
megajándékozva lénye szeretetével,
hogy boldoggá tehessem eme röpke ideig, mely még hátra van létünk hozzád vezető útján.

Lészen minden úgy, ahogy te látod helyesnek Uram!
Tiéd a lelkem, a hitem, a jövőm, az életem.
Rendelkez felette! Ámen

Kertész Emma