A szép leány a búcsuzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!
Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.

Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz' a multból
A sors csupán ennyit hagyott...
Pedig a lányka könnyü csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez a csók volt
Sejtelmes, végső »Isten hozzád!«

A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szive;
Más csókolja kicsiny - kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kis lánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!