Egész univerzumot nyeltem le.
Csiklandoz a Tejút hulláma,
a nyelvem végén ott guggol a menny,
beugrani készül a gigámba.

És belül? Kincseim hol hevernek?
Nem látod? Mondod csak űrt tapintasz.
Kérlek, nyisd tágra vizslató szemed,
találd meg, nyújts számomra a vigaszt!

Mert, ha színarannyal kivert lelkem
neked sem több már, mint szürke vászon,
magamfajta hideg, égi telke
másnak túl rideg, hogy azon játsszon.

Akkor eladhatom. Hoci nesze!
Árát elszórom, ki megtalálja,
hadd legyen minél boldogabb vele,
vagy tán az, aki messzire rúgja.