Tárhatod ablakod, áldott, hűs paravánt ad a nyár még,
Mely csudamód úgy elkápráztat e furcsa napokban.
Lengenek ingek, hajba sodornak szép koszorúkat,
Kergetik egymást tarka szerelmesek át a folyónál.

Ábrándozhatom én is bíborszín szerelemről,
Bánatom elszállt, nincs cudar álom, táncolok ismét.
Már-már érzem a vérem, s érzem a régi nyugalmat,
Hontalan évek után megleltem társamat újra.

Csakhogy rőt köpenyében messze cipelne a múlás,
Telnek a puttonyok, érik a fürt, szüretelhet a sok kéz.
Csintalan ujjaival játszik, csiklandoz az ősz már,
Hallgatag órák csöndlepelével lépnek az évek.