Aranyeső - önkellető
virága a tavasznak -
giccses sárgáját zengeti:
- Nyíljon ki minden ablak!

Ám felkéklő ibolya rét
színében ott volt álmom:
szépség, könnycseppes csillogás, -
varázslatos világom.

Elindulnak félénk utak.
Fent a végtelen bátrabb,
s hozna fehér felhős tavaszt
a tájnak és magának.

Verset írnék, de nincs kinek.
A közöny nem kér verset.
Eltűnt népe az olvasó,
bízó történelemnek.

Eltűnt, s a mostani tavasz,
az már úgy van, hogy nincsen:
nem ég-tavasz, lélek-tavasz
szívekben és szívemben.

Hová űzték a volt-tavaszt?
Tudom, s nem tudom mégsem.
Csak távolból szól dal, piros,
egy Csillag énekében.

(2016)