Az igaz mese a valóság álma.
Hold dajkája, majd napkelte szíveden,
ha hajnal jön, az ébredő világgal,
madárhangokkal, fény-ékszereivel,

s kezéből máris gyöngy gurul az égre,
ezüst vizekben megfürdet aranyat,
s szívet dobbantó gyönyörű varázslat
az ég felé visz földi csillagokat.

Azt a mesét tisztelem, melyben Jóság,
de felfegyverzett, - ne legyen védtelen!,
s mélyében is mutassa a világot, -
ne csupán csak azt, ami a felszínen!

A mese tudja: óriásból törpe
miként lesz, és mily veszélyes látszat-út,
melynek végén az önérdek királyok
hoznak szájtáti népnek új háborút!

Igaz mese, ha fél, akkor is bátor,
a vágya felszáll, de szigorú a szem,
s nem éljenez ott, ahol sunyi törvényt
szentnek kiált ki tolvaj, istentelen.

A Mesét hívd, írd: a másik világot, -
a mostaninak dehogyis kell a fény!
Az egykor felmarkolt harminc ezüstpénz?
Mily szerény idő volt Júdás idején!

Jelenre nézz: sok középkor-keresztre!
Úgy kell a Szó, mely szabadító, szabad,
s népet tanít: - Csak tiszta zászlót tisztelj,
s a dobott koncért ne add el önmagad!

(2016)