Hajnal s lépteket érik földek
Bemocskolt világ, emberi szörnyek
Hallom ered, áruló királyok lánya
Ábránd a kezdet, és semmik maradványa

Áttetsző maszkod, csörög arany véred
Az emberiség nem rejtegethet Téged
Játék a halál, én nyugodva várlak
Fuss, ha tudsz, úgyis megtalállak

Szabadul a vadász, s embere árja
Lakattal mély szív börtönbe zárja
Folyók, hegyek, óceán vagy tengerek
Sötét napfényben is könnyen meglellek

Üres tán szíved, kegyetlen vadász?
Érzelmekbe bújok, ott meg nem találsz
Üldözhet nyilad, s mérgezett fénye
Mi örökké enyém, a szabadság reménye

Szétfoszlott egység, megmaradt a kép
Halhatatlan, s mindig újra ép
Árva a titkod, utolsó örökös
Mint a világ, tisztán oly ködös

Rám találtál, farkasszemet nézel
Megtelik szíved, többé nem mész el
Napfény vagyok, te félig az Éj
Leteszed nyilad, hogy most megkímélj