Búzaföldön érlelődő kalászok
villantak felém, - zöld acélszemek.
Körpanorámát forgatott a távol:
halvány kékbe öltözött hegyeket.
Domboldalon magas fűből kinézett
a szamóca, ártatlanság piros
kis lénye, ki a rátaláló kézre
szépséget és örömet csillagoz.
Kertóriás, nagy ház.. Kérdés: kié is?
Talán egy milliárdos karvalyé,
az szakította ki mindenkiéből?
Szegénység hátán épül úri lét..
Lehet, hogy most mégis közérdek tette
domboldalra e palotát oda,
de kitekert jogokkal annyit lopnak, -
ó, hol van már a becsület hona!
Fent a csúcson egy híres építésznek
kápolnája, romos testére néz.
Figyelő sasnál, szárnyaló magasban,
részletekből összeállt az Egész.
Emberi szemben ma még részletekből
tévutat készít a félvak idő,
s jön tűzarcok remegtető világa, -
de a jelen is elkeserítő!

A táj forgott, s szépségnél több volt: tenger,
min nyári látszat Édenig hajóz.
Kigyúlt, fénylett szürke felhővitorla
pereme, és koldusként állt a jós:
költők, Igazság hangos hirdetői
csaló kalmárok földjén koldusok, -
de kell a jel csillagos végtelennek,
még akkor is, ha semmivé ragyog!

Távol falucska dünnyögött, s az álmos
délutánt tovább vitték érdekek.
Égi mesébe belefogtam volna, -
de szívek, mesék most nem kellenek.
Szederbokron szerénykedett varázslat,
fehér virágokat rászórt a nyár,
s reméltem: e fenséges egyszerűség
egyszer lélek szemekre rátalál.
Életem elment, ahogy lent a völgyben,
észrevétlen, a megkopott vonat,
s tücsök hívta csillagos végtelenből,
alkony pirosban, - a Csillagomat.

(2016)