Falvak sorát, - de sokszor volt! - bejártam,
s a nyár lelkét figyeltem, meglehet,
különcség volt nézni diófa árnyon
nyíló vagy csukódó fényszemeket.

A nyár lelke mozduló mozdulatlan.
Az embernyájak lelkével rokon,
egyszerre szorgalommal, s lustasággal,
bámulással üres házfalakon,

teszek-veszek közt tűnt szitakötőkkel,
s a templomokkal, - tornyuk légbe szúr,
míg vakhit kapál ernyedt udvaroknál,
s a véreres távol bealkonyul.

Emberek lelkét, s nyarakét, figyeltem,
de kívül álltam forgó, nagy körön, -
csak kívülálló láthatja: mit érhet
igás szokás, kényszerből köszönöm.

Ki falvak sorát gondolkodva járja,
nyár tükrében valóig ér, - haza:
felismerésig, hogy nincsen Hazája,
csak csigaháza, látó önmaga.

Falvak, nyarak sorát sokszor bejártam,
s járom, amíg meg nem áll életem.
Közöny kapál, egy torony szívet átszúr,
s felnő a gyom megannyi tévhiten.

(2016)