Fekszem az ágyon, és nem jön az álom
az enyhet adó.
Láz gyötri testem, és nem pihen lelkem
a vágyakozó.
Tódul az emlék, hisz most volt a " nemrég"
az ész menekül.
Bódul az agy már, és nincs, aki rám vár
félek egyedül.
A jelen száguld, a szív olyan árvult,
hogy fáj a magány.
Üldöz a múltam, mert élni akartam
ezer a "talán".
Fáradok lassan, és kúszik egy dallam
az éj közepén.
Már jön az álom, de én másra vágyom,
mert más lettem én.
Úgy kelni reggel, hogy új reményekkel
Jöjjön ébredés.
Múljon az emlék, forogj sorskerék- még,
áldjon feledés!