Az első beszívott lélegzet.
Ahogy születik a gyermek.
Egy félelemmel teli
világba, s amint tüdejét
nyitja tágra majd kit elér
egy hang, eszmélt illat..
S a mell, mi őt óvva,
meg nyugva bezárja.

A zsenge fűszál...
Melyet harmat táplál.
S az erőt adó napfény,
biztos földtakaró.
Ám a sok közül is egy,
az igaz..mely élni,
és virágra nyílva akaró.

És a sűrűsödni kész,
szürke viharfelhő.
Minek mélyéből törve,
csapadék árad.
A tomboló szelek..
Melyek adott erővel
fák lombjait ziláltan,
kócolva megtámad.

Vagy, az első sugártól
felkeltett madárének.
Na meg a csend..
Ahogy hálóját szövi a pók,
éhes bendőjének.
S az árnyék játéka napfénynek
a hosszúra formált homályos,
földképének.

Az elsőn hallott, nevetés..
Beburkolva, vele napot.
Végigkísérve azt az időt,
míg hold az égen,
fel nem bukott.
Minek szája igaz telve,
mely szintén végig ér..
S terének csillámjai közt,
ígéretes fényekben evickél.


Gyönyörűség..