Tűnődés a magyarságról
Minden nép, minden korban, bonyolultan,
összegződésként mutatja meg magát,
ha nép alatt teljes nemzetet értünk, -
hogy elkerüljük a fogalmi hibát.
A néppel gyakran nem azonos a nemzet.
Ó, hány magyar volt magyarok gyilkosa!
S ezt felejtetné fentről hókuszpókusz
hazafiságot zengető tolvaja!
Ilyen a tolvaj. Nem csak a korunkban
markolt magyarként a sok mohó marok,
s az elbutított tömeg is magyarként
éljenzett ennek (vagy csupán hallgatott).
Persze, voltak oly magyarok: magyarként
náluk igazra élesebb volt a szem,
s nem csak akkor, mikor áradat indult,
és fényteltebb lett már a történelem.
A magyar messziről jött? Minden nemzet
messziről jött, mert sokféle messzeség
létezik, és sok nemzet mennyi tájra
vitte a szerzés vágyát, - és szégyenét!
Magyar is tette azt, mit Ázsiában
tennie kellett: ölt élni akarás,
őt is ölték, rabolt, s ki is rabolták,
mindebben sem ő, sem más nem volt hibás.
Pokolkör volt. Mind-mind menekült, s támadt,
..de szép lehetett a békés pillanat,
ha magas fűből összeállt a tenger,
s nekilódult a végtelen kék alatt.
Akkor szépséggel egyesült szabadság
s bár mindkettőben ott volt a félelem,
ott volt a vágy is, kutató varázslat,
mely bukásból is visszatér győztesen.
Ló nyerített. Kézről felszállt a sólyom
(nem a mostani, kakaskodó turul,
mely már csak elhízott haszonmadárka),
s a Napról úgy tűnt: szeles-fényesen új.
Íjak, kardok, tarsolyok, tűzszerszámok,
áttetsző álom, mely felébredni kész, -
lehet, a múlt, Kereszt igája nélkül,
nyugtalan volt, de gyönyörűen Egész!
Elforgó világ időnként sötétebb, -
és homállyal itt a középkori táj,
de nem becsülöm azt, aki magyarként
nem szép érdekből mindjárt mást kiabál.
Ha butaságból tenné, megbocsátást
inkább kaphatna, világos, mint a nap:
a butaság baj, de nem becstelenség,
bár belőle most magyar égbolt alatt
többet látok, ha nézek jobbra, balra,
s egy Juhász Gyula-versből eszembe jut
mint vélekedett Krisztusról a varga..
Ám akikben hetvenhét lexikon van,
még azoknál is csupán kérdőjelek
ugrálnának, mert szinte lehetetlen
összevetni az egyes nemzeteket.
Jobb volt az angol? Hát, flegmán pipázott,
de a világban szinte tengernyi nép
érezte nyakán, nyersen, nyersanyagra
oly mohón vágyó ánglius nagy kezét!
A francia? Mit is mondhatnék róla?
A műveltség és villanó guillotine
jó párosítás lett volna, de mégis,
sajnos, mást hozott a túl korai kín,
s a világ sok táján nem szabadságról
regélt a tett, ha szálltak a francia
ágyúkból tüzes golyóbisok, egyre,
s tükörsor fénylett: kivont kardok hada.
Amerika? Az összegyúrt magának
sok-sok nemzetből új, másik nemzetet,
s magába olvasztott feketét, barnát,
s jól felhasználta az eszesebbeket,
így lett a Nagy Világgép termelője,
mégsem hiszem, hogy túl okos az a nép:
túlontúl kedvel győzelmes csatákat,
és ezzel, szerintem, téved némiképp
(nem sokat ér más nép fejére verni,
ha utána még sokáig verni kell,
s hiába jobb az amerikás rendszer,
ha az, a konok afgánnak, mégse kell..,
s túl sok tűzfészket, büszke bár a lángjuk,
mégsem tanácsos olykor meggyújtani,
Isten talán ezek nélkül is látja,
hogy Amerikáját meg kell áldani..).
Hát értetek, mint nemzetért, rajongok,
hangoskodó és ló váltó magyarok?
Ti is túl sokat, s nagyokat hazudtok, -
és hű de becsapjátok önmagatok!
Nem volna jobb, szebb: szólni tolvajoknak,
hogy mérsékelje magát megannyi Kéz?
Bár nem lehet cél szentéletű szépség, -
túl sok a magyar, ki lapít, s félrenéz!
S nem volna jobb egy erős Európa,
a legyengült, s szinte haldokló helyett?
S nem látjátok: haldoklik Magyarország,
s titkolni sem tud magyar szégyeneket?
Magyar vagyok, de más nem is lehetnék,
mert magyar marad, aki itt született.
Nem tagadom: tájait talán jobban
szeretem most már, mint az embereket.
Ám az emberek sokkal jobbak voltak,
mikor verseket írtam, fiatalon,
jobb erkölcs volt, több önzetlen segítség,
mert sokkal több jót hozott el Csillagom,
mint rosszat, és akkor nem keveseknek,
de minden nemzetben ott Menny és Pokol,
s becsapott tömeg könnyen csőcselék lesz, -
ma ölelt, s holnap már gyilkol valahol.
Egy nemzetet, népet se mutass jobbnak,
mint amilyen, - ezt nem tették a nagyok!
Vedd észre, hogy példát épp ők mutatnak,
s nem a ravaszul hízelgő magyarok!
Rosszat megvetni és a jót szeretni?
Bár e kettősség adna egy nemzetet!
Most még nem ad, mert meg nem értett múltja
nem tanít neki elég önérzetet.
Könnycseppes léttel nagy toronyban élek,
s nem tagadom, hogy nem mennék el roma
gettó félébe, hős politikusként,
de tudom: cigány sors miért mostoha,
s a "te cigányod, nem az én cigányom"
felfogás nem híd, csak mocsárig vezet,
és árt magyar cigánynak, s nem cigánynak,
s nem jó jövőt hoz, csupán szégyeneket.
S aki zsidózik? Összetett világból
szörnyűség néz ki: halomban sok halott, -
s lélek mélyben hazudnak önmaguknak
az igaz szóra képtelen magyarok!
Aki akar, megért. Értelmes ország,
úgy vélem, előbb-utóbb megértene.
Ablakomból a nagyvilágra nézek.
Most ilyen ország utópiás mese.
Ha az is, mert kortes borral itatják
a nemzetet, a versem hű úgy marad
nemzethez, néphez, szépséghez, hazához,
ha benne, - bárhogy fáj! - igaz pillanat,
jót elismer, rosszat őszintén vádol
(az "Isten, áldd meg.." ma már keveset ér,
s ha többet ért is Kölcsey korában,
egy kis országot utána mi is ért?).
A vers szóljon, akkor is, ha hiába
szól, a közönyben széthullnak a szavak.
Igazat szóló verset ki parancsol?
Az Isten? Eszme? Lélek? Döntsd el magad!
S ha nem gondolod: magyar vagyok, akkor
ne tarts annak, mert sokkal inkább vagyok
üres zsebbel becsületes akárki,
mint magyarkodóként egy hazug halott!
(2016)
összegződésként mutatja meg magát,
ha nép alatt teljes nemzetet értünk, -
hogy elkerüljük a fogalmi hibát.
A néppel gyakran nem azonos a nemzet.
Ó, hány magyar volt magyarok gyilkosa!
S ezt felejtetné fentről hókuszpókusz
hazafiságot zengető tolvaja!
Ilyen a tolvaj. Nem csak a korunkban
markolt magyarként a sok mohó marok,
s az elbutított tömeg is magyarként
éljenzett ennek (vagy csupán hallgatott).
Persze, voltak oly magyarok: magyarként
náluk igazra élesebb volt a szem,
s nem csak akkor, mikor áradat indult,
és fényteltebb lett már a történelem.
A magyar messziről jött? Minden nemzet
messziről jött, mert sokféle messzeség
létezik, és sok nemzet mennyi tájra
vitte a szerzés vágyát, - és szégyenét!
Magyar is tette azt, mit Ázsiában
tennie kellett: ölt élni akarás,
őt is ölték, rabolt, s ki is rabolták,
mindebben sem ő, sem más nem volt hibás.
Pokolkör volt. Mind-mind menekült, s támadt,
..de szép lehetett a békés pillanat,
ha magas fűből összeállt a tenger,
s nekilódult a végtelen kék alatt.
Akkor szépséggel egyesült szabadság
s bár mindkettőben ott volt a félelem,
ott volt a vágy is, kutató varázslat,
mely bukásból is visszatér győztesen.
Ló nyerített. Kézről felszállt a sólyom
(nem a mostani, kakaskodó turul,
mely már csak elhízott haszonmadárka),
s a Napról úgy tűnt: szeles-fényesen új.
Íjak, kardok, tarsolyok, tűzszerszámok,
áttetsző álom, mely felébredni kész, -
lehet, a múlt, Kereszt igája nélkül,
nyugtalan volt, de gyönyörűen Egész!
Elforgó világ időnként sötétebb, -
és homállyal itt a középkori táj,
de nem becsülöm azt, aki magyarként
nem szép érdekből mindjárt mást kiabál.
Ha butaságból tenné, megbocsátást
inkább kaphatna, világos, mint a nap:
a butaság baj, de nem becstelenség,
bár belőle most magyar égbolt alatt
többet látok, ha nézek jobbra, balra,
s egy Juhász Gyula-versből eszembe jut
mint vélekedett Krisztusról a varga..
Ám akikben hetvenhét lexikon van,
még azoknál is csupán kérdőjelek
ugrálnának, mert szinte lehetetlen
összevetni az egyes nemzeteket.
Jobb volt az angol? Hát, flegmán pipázott,
de a világban szinte tengernyi nép
érezte nyakán, nyersen, nyersanyagra
oly mohón vágyó ánglius nagy kezét!
A francia? Mit is mondhatnék róla?
A műveltség és villanó guillotine
jó párosítás lett volna, de mégis,
sajnos, mást hozott a túl korai kín,
s a világ sok táján nem szabadságról
regélt a tett, ha szálltak a francia
ágyúkból tüzes golyóbisok, egyre,
s tükörsor fénylett: kivont kardok hada.
Amerika? Az összegyúrt magának
sok-sok nemzetből új, másik nemzetet,
s magába olvasztott feketét, barnát,
s jól felhasználta az eszesebbeket,
így lett a Nagy Világgép termelője,
mégsem hiszem, hogy túl okos az a nép:
túlontúl kedvel győzelmes csatákat,
és ezzel, szerintem, téved némiképp
(nem sokat ér más nép fejére verni,
ha utána még sokáig verni kell,
s hiába jobb az amerikás rendszer,
ha az, a konok afgánnak, mégse kell..,
s túl sok tűzfészket, büszke bár a lángjuk,
mégsem tanácsos olykor meggyújtani,
Isten talán ezek nélkül is látja,
hogy Amerikáját meg kell áldani..).
Hát értetek, mint nemzetért, rajongok,
hangoskodó és ló váltó magyarok?
Ti is túl sokat, s nagyokat hazudtok, -
és hű de becsapjátok önmagatok!
Nem volna jobb, szebb: szólni tolvajoknak,
hogy mérsékelje magát megannyi Kéz?
Bár nem lehet cél szentéletű szépség, -
túl sok a magyar, ki lapít, s félrenéz!
S nem volna jobb egy erős Európa,
a legyengült, s szinte haldokló helyett?
S nem látjátok: haldoklik Magyarország,
s titkolni sem tud magyar szégyeneket?
Magyar vagyok, de más nem is lehetnék,
mert magyar marad, aki itt született.
Nem tagadom: tájait talán jobban
szeretem most már, mint az embereket.
Ám az emberek sokkal jobbak voltak,
mikor verseket írtam, fiatalon,
jobb erkölcs volt, több önzetlen segítség,
mert sokkal több jót hozott el Csillagom,
mint rosszat, és akkor nem keveseknek,
de minden nemzetben ott Menny és Pokol,
s becsapott tömeg könnyen csőcselék lesz, -
ma ölelt, s holnap már gyilkol valahol.
Egy nemzetet, népet se mutass jobbnak,
mint amilyen, - ezt nem tették a nagyok!
Vedd észre, hogy példát épp ők mutatnak,
s nem a ravaszul hízelgő magyarok!
Rosszat megvetni és a jót szeretni?
Bár e kettősség adna egy nemzetet!
Most még nem ad, mert meg nem értett múltja
nem tanít neki elég önérzetet.
Könnycseppes léttel nagy toronyban élek,
s nem tagadom, hogy nem mennék el roma
gettó félébe, hős politikusként,
de tudom: cigány sors miért mostoha,
s a "te cigányod, nem az én cigányom"
felfogás nem híd, csak mocsárig vezet,
és árt magyar cigánynak, s nem cigánynak,
s nem jó jövőt hoz, csupán szégyeneket.
S aki zsidózik? Összetett világból
szörnyűség néz ki: halomban sok halott, -
s lélek mélyben hazudnak önmaguknak
az igaz szóra képtelen magyarok!
Aki akar, megért. Értelmes ország,
úgy vélem, előbb-utóbb megértene.
Ablakomból a nagyvilágra nézek.
Most ilyen ország utópiás mese.
Ha az is, mert kortes borral itatják
a nemzetet, a versem hű úgy marad
nemzethez, néphez, szépséghez, hazához,
ha benne, - bárhogy fáj! - igaz pillanat,
jót elismer, rosszat őszintén vádol
(az "Isten, áldd meg.." ma már keveset ér,
s ha többet ért is Kölcsey korában,
egy kis országot utána mi is ért?).
A vers szóljon, akkor is, ha hiába
szól, a közönyben széthullnak a szavak.
Igazat szóló verset ki parancsol?
Az Isten? Eszme? Lélek? Döntsd el magad!
S ha nem gondolod: magyar vagyok, akkor
ne tarts annak, mert sokkal inkább vagyok
üres zsebbel becsületes akárki,
mint magyarkodóként egy hazug halott!
(2016)