Megfútták a harsonákat!
Nem kívülről, de belül.
Csodálkozhat is a század,
hogy e nép mily emberül
víjja félelmes csatáját
s poklok ellen törni kész.
Nagyra akkor nő, ha vágják
s mérhetetlenül vitéz.

Jerikói fallal zártak
körül minket a gazok.
Szívünk, szánk hiába lázadt,
senki sem oltalmazott.
Kardhoz kellett nyúlni bátran,
mert a szó már nem segít.
Élet sarjad a halálban
s nyer, ki mindent elveszít.

Mint az elszánt apró vad ha
a farkassal ölre megy,
Úgy elbámult most a csalfa
tűzokádó szörnyeteg.
Lenne bár maga a sárkány,
volna hétezer feje,
Vissza akkor se hátrálnánk,
harcba mennénk ellene.

Mint az eb, ha gyáván iszkol
s félelmében fölvonít,
Hőssé serdült fiainktól
futnak most a harckocsik.
Fújjuk egyre harsonánkat!
Csak ledől a szörnyű fal
s szabad szóra termett szánk majd
diadalmas dalt rivall!

1956. október 27.
Megjegyzés: Megjelent a Nyugtalan szárnyakon (1959)
kötetében. Keletkezési helye Szend község, s a tényleges
izzó forradalmi hangulatban született A z ottani Hősi emlékműnél
tartott ünneplésnél fel is olvasta a költő! Az emigrálási döntésénél
– „neki menekülni kellett, hogy mentse az irháját”…Prokop Péter
szavaival – ez a vers súllyal bírhatott!