Király akartam lenni,
Nem lett belőle semmi.
Ért balszerencse számos.
És lettem csak napszámos,
Csak napszámos.

Ha megszolgáltam bérem,
Kalaplevéve kérem,
Hogy gazdáim korbácsa
A lelkemet ne bántsa,
Azt ne bántsa.

Nincs soha pihenésem,
Nem nyugtat el az éj sem,
Mert álomból kifogytam
Az örökös robotban,
Nagy robotban.

Lüktet fejem a párnán:
Még mennyi munka vár rám!
S jön és leül az ágyra
A Gond riasztó árnya,
Beszédes árnya.

És egy nap, mint a másik
És egy éj, mint a másik.
A testem-lelkem vásik
S nincs soha változás itt,
Nincs változás itt!

Mi lesz a vége ennek?...
Az évek tova mennek
S én, nem győzvén a sok bajt,
Törten leroskadok majd –
Leroskadok majd.

Megjegyzés:
A vers a Szendi freskók-Szendi versek (Prokop Péter festőművész-Tűz Tamás költő)
c. kötetben, (ISBN 978-963-08-2043-1) 2011-ben jelent meg ősbemutatós
nyomtatásos közlésként először.