Már meg kellett volna
tennem.....

Karjaim közt lelnem.
Ahogy egy felszántott mezőt,
úgy kellett volna ölelnem.
Mint még ki szűz, csupasz
alakját, remegőn szeretnem.

Félve társult első érintésen lépve,
dübörgő szívverését hallva a körbevett,
csendbe borult térbe.

Lágy szellők vonulataként
sikamlón olvadni el ajkán...
Borzolva kócolni bozontját,
a reccsenő élvezet hangján.

S mélyen merülve kékesen
lágy selyem tengerén,
búgó hangommal kitárva érzést,
a lelkének sima talajú,
ám annál felettin szép mederén..

Már, meg kellett volna tennem.
Karjaim közt lelnem.
Nem kéne siratnom, s emlékem temetnem..