Békés a csend.
Nem zörren falevél, nem zizzen szél,
kis rigók alszanak a bokrok tövén.

Csak egy hang, egy ütem,egy ritmus zengett.
Csak ezt hallottam mellkasom peronján,
dübörgő tamtamot, mit a fülem jelzett..

Szemeim legelve édes ajkadon,
s arcodat látni, tekinteted..
Elöntött suttogva sóhajom.

Ölelve távolról, karjaimba zárlak.
Csókjaim testedet,
mint zúduló lavina képzetemben,
szerte áraszt...

Zakatol mindenem..
Istenem, mennyire vágylak..
S csak némán lépdelek a fűben,
mit millió harmatcsepp földig áztat.

2013.11.03.