Meditáció a létezésről… Versben, apevában és 10 szavasokban írva.

Ősz:

Vége már a nyárnak, a napfény erőtlen,
Majdnem elvész már a fakón-kékes, égen…
A kisbogarak, már csak életuntan csámborognak,
Keresik, nyomát a már végleg elmúlt szebb napoknak.

Ősz
Leple
Fényt takar.
Vánszorgó lét
Emléket kutat.
*
A nyári zajok, csak emlékek már, ezeket meg már a csend benőtte,
Ideértek a színtelen, csendbe bujt napok és azok egyvelege.
Voltak, régebben szép, tiszta napok, énekelt, nagyszerű nyári dalok,
De az ősz ezeket, mint árvíz elmosta, ránk borultak, szürke napok…

Mi
Szép volt,
Nyoma sem
Maradt. Jöttek
Ködös, bús napok.
*
Tolakodó ősz van már, ami elmosta az élvezett nyarat,
Alig van már virág, ami a kertünkben még nekünk bólogat.
Az ősz csak egyszerűen lesöpri a növények gyengül leveleit
És az avar sem zöld, inkább megmutatja oly' változatos színeit.

Színt
Vesztett
Lét köszön
Ránk. Érkezik
A nagy változás.
*
A múlt-nyár néha még, küld nekünk kis meleg-remény fuvallatot,
De az idő nem áll meg, a szélvihar, nagy viharokat hozott.
A hajnali harmat, reggelre már sűrű köddé lett,
És a reggel, fázós… egyre vadabb hidegebbé lett…

Tél:

Gyönyörűek a hópihék, de, még csak úgy, hevenyészve hullanak,
A sötét felhőkből. Csillámporként szépek, nem idéznek múltakat.
Nem süvítve, halkan, de támad a jeges szél,
Ember balgán bízik, nem lesz ebből oly' nagy tél.

Hópelyhek fényezik tél sötétjét,
Embernek csillanó, apró remény, folytatni létét.
*
Mondják, hogy a tél is lehet szemgyönyörködtetően szépséges, gyönyörű,
De a vad hidegben az élet szinte elvész, élvezni olyan keserű…
Az őszt is meg kellett élni, a harmat olyan nagyon nedves volt,
Aztán ő is elment, vele az idő is messzire bandukolt.

Mulandóság emészt... Élvezni szépet, ellenállhatatlan.
Képtelenség... Túlélés nehéz. Időmúlás megállíthatatlan.
*
A hideg pillanat még nem múlt el, úralja a zúgó csend,
Az orvosok is csak tétlenkednek és a pap is csak esend…
Mint jegesmedve a téli erdőben, mikor megtöri a csendet,
Sok letört ágat hagyok hátra... még a hideg is fázón feszengett.

Lélek csendbe didereg, fohászra, felelet vár...
Mindenségbe szabadon felemelkedni már.
*
Tél az ostorát vadul pattogtatja, többször arcba csap vele,
Látni, ő majd megmutatja, hogy ki a tél-vég fenegyereke.
Bár a hóvihar kemény, az ő úralma, féktelen gyorsaságában van…
A jég birodalmának az igazi ura, akinél hideg kasza van…

Nem ismer kegyelmet, csak kaszál,
Visz jeges birodalmába a halál.

***

Adjon az Isten álmot, abban meg, adjon vágyat,
Az álmokban adott vágyaknak… jó erős szárnyat…
Ha meglesz, álmomban átélem... kerülök árnyat…


Vecsés, 2017. augusztus 20. – Szabadka, 2017. augusztus 21. –Kustra Ferenc – A verset én írtam,
alá az apevákat és 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: ,, Télbe veszett ősz...’’!