Az Első..
Bágyadt gondolattól ébren,
midőn fénynyaláb beszűrődve
arcomon megpihenni látszik..
Mikor az angyalok tánca bájukkal,
s szemükön a gyöngy is pillázik,
végigsimítanak finoman..
Csodás, vágyaimból keltve.
Hol Neked,
csak Neked van hely.
Álmaimban temetve.

Az Első..
Mozdulatomként szememnek
feloszlott ködéből,
a valóság elém tárul..
Vajon könnycsatornát indítva
mint a csöpp nyári záport,
torkomhoz térve folytogat e szótlan..??
Vagy erős nap fényétől
érzékenyülök el nyomban..??

Az Első..
Mosoly szájamat, kiflinek megalkotva,
nyelvem átsuhan ajkam puha párnáján,
úgy, mintha vajazva volna..
S sóhajom megrengett falain
szívem görcsbe rezzen,
szorított kézfejeim, agyam képesebben.
Némaságra késztet, majd kínok rabjává
válok.
Hiányodtól, szenvedéseim elé állok.
Majd erős, önfejű makacs teremtményem,
megrázza magát végigmérten..

De az Első..
a Mindig, s Utolsó is egyben.
Ahogy Föld forog alkonyban,
az éjben s a csendben..
Arcod s magad, magam előtt látom.
Miként szólítsz s hangoddal játszol,
játszol finom bőrödet nyújtva..
Majd szemeidben árnyékodba bújva.
Senki nem hallja..még csak nem is sejti..
Jó éjt s nappalt kívánva..
Neked, ennyi.

A Első..
Mi magamból rejtezett,
rejtezik vala..
Akkor, ahogy most is míg bírja az élet sara,
míg kőkeménnyé nem válik, s sorvad el a végben.
Utolsó fátyolba jövő
szememnek tört
fényében...


2016.08.17.