Dércsípte hajadat, őzike szemedet,
mosolygós arcodat, egyetlen nevedet
magam előtt látom, de fúj az őszi szél,
elvitte nyaramat, dalom szerelmet kér.

Embernek szívére virágként szomjaztam,
örök-barátságod magamnak akartam,
kértem, könyörögtem, csak néma csend maradt,
őszi levél üzent – már nem bontok falat.

Déva vár sötéten rejt magában engem,
áldott az, ki megment az életnek egyszer.
Az én szívem foglalt. Szent Mihály lovának
patanyoma rajta, didereg a bánat.

Mindenszentek temet fagyos mindenségbe,
deres őszi húrja ejtett a kétségbe.
Gitárom pengetem fogyó Nap tüzében,
hiányod felzokog zsongása hevében.

Szent András megfagyaszt, Katalin meg kopog,
erdőkben száraz ág, avar-szőnyeg ropog,
hiába kesergek, s száll az üzenetem,
fogvacogva tűröm halálos végzetem.

Hófehér lelkedet magam előtt látom,
jóságod naponta egyre csak csodálom,
őszi sanzonomat hozzád viszi a szél,
a szív-gyermek hitet, vigaszt, kis reményt kér.

2014. október 29.