Erdő? Csodatáj. Benne annyi minden
együtt! Árnyak élnek félelmeinkben,
majd nap süt át tölgyes, bükkös sötéten,
s békét köt fény, s madárdal, - meseszépen.

Az erdőben olykor kis sárga gomba
ugrik eléd, vagy szegődik nyomodba,
vagy piros kalapon foltnyáj fehérlik,
s levélközökön át elvágysz a kékig.

Az erdő? Oly összetett, mint a lélek.
Útjai sokszor láng-felhőkig érnek,
máskor rád zuhan fekete varázslat,
kőszív-keresztjeként az elmúlásnak.

Az erdő segít: önmagad megértsed,
s világod, melyben küzdő messzeségek,
s közelharcok (nagy részük láthatatlan,
s vér csillog el szépséges alkonyatban).

Nem tudja, de minden erdő merészen
különös táj. Feljajdul erős szélben,
megvadult vihar ágcsontokat zörget,
dönt, pusztít, habár csillagok köszönnek

végül egy tiszta, megnyugodott égen,
de hány lélek maradt múltban, egészen, -
szomorú ez, s a felismerés eljő:
lélek, világ, szépség - kegyetlen erdő.

Dal, úgy szeresd: ha kell, legyél kegyetlen, -
kenyér, s kard együtt igaz szeretetben!
A Szeretet küzdés is, s tudom, felnő
vele egy táj, gyönyörű Csillagerdő,

e szívből s észből összetett varázslat,
mit csak ember teremthet, - önmagának,
mit hiába vártak volt Messzeségek,

s zeng piros Dal, piros Vágy, piros Lélek!

(2017)