Az ősz első jele az, mikor átnéz
kék szem a kéken: csend, s bánat, hallgatag,
visszanéznek, elmúláson tűnődnek,
s könnycseppesek kimondatlan szavak.

Én is tűnődöm ilyenkor. A Szépség
köntöse alatt félénk táj szíve fáj.
A költő lehet, hogy szavaknak isten, -
valóságnak csak száműzött király.

Egyik virág bezár, de nyit egy másik
szín-kulcsával, és kitár sziromkaput.
Az ősz áll, vár a menekülő nyárban,
s kék falakra felépül csillagút.

Az ember kell? Igen. Más fajta ember.
Szüretre készek az égi tolvajok,
s ha a földit lopják mohós kezekkel,
rút arcukon arany zsír felragyog.

Rossz álmú létben az ősz megmerül majd,
s a megnagyobbodott könnyes tengeren,
Noé ígérget becsapott világnak,
bárkáján, úszó Értelmetlenen.

Isten? Kit is, - vagy mit értesz alatta?
A költő olykor a szavak istene, -
de ostobát megjátszó ostobáknak
mikor használt bölcs, tanító mese?

Próféták jöttek, őket megkövezték
így vagy úgy,.. legyen az Értelem halott!
Balga népnek toronyból prédikálnak
Vakságok Földjén önhitt tolvajok.

Az ősz után, hogy tél jön: kódolt forgás.
A Végeshez nem szól a Végtelen, -
vagy szól, de az más nyelvű génvarázslat,
még meg nem értett Anyag-szerelem?

Nyár csendjében egy-egy darázsláng lobban.
Egy-egy vers még elhitetné, hogy vagyok,
szavaknak isten, álomnak valóság, -

de valóságot nem álmodhatok.

(2017)