1.-Vers Barabás Patrícia- A leghűségesebb barát( A mentőkutya)


A bundám barna volt,

Vörös foltok borítottak,

Az éjszakával azonosultak.

Boldog voltam.



Emlékszel még rám?

Szaglásztam a légy után,

Közben orrom táncolt furán,

Mint az orángután.



Te még kicsi voltál,

Még csak járni tanultál,

Ott nyüzsögtem körülötted,

Őriztem a„ főnökömet”.



Kezedből ettem,

Mi kicsit homokos,

Néha sáros,

De valóságos.



Emlékszem az utolsó napra,

Arra a szörnyű hónapra.

Sötét égből hideg eső esett.

Az utca közepén valaki vérzett.



Én voltam az, az út közepén,

Mindent vér borított,

Az autó majdnem elütött.

De megmentettem életedet,

Az én édes főnökömet.



Sírva feküdtél véres testemen,

Feküdtél mellettem,

Anyád hangját hallottam,

Majd lassan becsuktam szemem.

Láttam aznap szomorú tekinteted,

És könnyes szemedet,

Két meleg kezeddel ölelted,

Élettelen testemet.



Sosem mondtam el neked

De remélem tudod, hogy szeretelek.

Az a csillag a Hold mellett,

Én vagyok és nap mint nap figyellek.





Emlékszel még?

Én vagyok az ki nagyon szeretlek!













2.Vers Ha mesélni tudnál...

Ha mesélni tudnál nekem,

Szépséges rózsabokor,

Hevesen és tüzesen,

Csöndösen, tömören.



Elmondanád- e nekem?

Mily ösvényeken jártam eddig?

Ameddig ez lett belőlem?



Milyen volt életem gyermekként?

Hogyan viselkedtem?

Voltak barátaim?

Vagy magányos voltam,

Mint a farkas az erdőben?

Kinek hangját minden nap hallom.

A távolban vonít a falka,

Majd utána ő egymagában.



Drága gyermek, drága kincs!

Barátja voltál nagy odvas fának,

A nagy nírfának a tó szélen,

A fehér galambnak,

S a hóvirágnak.

Barátja télnek, nyárnak

Tavasznak és ősznek.

Barátja voltál annak a fiúnak!



Drága rózsabokor, drága kincs,

Drága lélek, kedves anyó!

Milyen fiúról volt szó?

Ismertem, a barátom volt-e?



Angyalom , édes kicsi leány

Hogy barátod volt?

Ismerted -e ?

Ez nyomasztja lelked?



Kedves anyó !

Nyomasztja lelkem

Ismerem –e szeretem e?

Barátom volt vagy ellenségem?

Vagy egy árva két tűz közé szorulva?



Pici leány, kedvesem

Szeretted a szerelmedet!

A fiút ki beleesett a tóba,

Elsüllyedt

és hullámok csaptak össze a feje felett!



Szeretted a szerelmedet,

Az árva fiút.

Szeretted...



Drága rózsabokor! Kedves anyó!

Nem emlékszem

De hiányzik!

Ki barátja volt a fehér galambnak...

Ki szerelmem volt...

Kiért szívem meghasad...

Az volt ő ,az árva,

Árva fiú.



Drága angyal, édes kislány,

Sose voltál egyedül !

Sose egyes-egyedül.

Mindig volt ki megvígasztalt,

Ha bánatos voltál,

Ki megölelt ha fáztál,

Ki szeretett és várt rád.



Drága rózsabokor, kedves anyó

Édes élet, halandó

Az élet múlandó.



Jaj angyalom !

Láttad e azt a csillagot,

Ki minden éjjel rád ragyog!

Ki fényével elárassza az egész földet!

Ki boldogságot sugároz

Minden halandó szívbe.



Látom ,

Szeretem

Ő az.



Köszönöm neked drága rózsabokor,

Hogy ezt elmesélted,

Szebbé téve ezzel további életemet.











3. Vers

Barabás Patrícia- Elborzongva


Egymagában,

Egyszobában,

Ül csendesen magában

Egy magányos kislány.



Fény szökik be az ablakon,

S bevilágítja a szobát,

Hol a kislány az aztalnál

Egymagába sírdogál.



Sír és rí,

A könnye végtelen.

Szegény kislány!

Mily hitvány a világ!



Suhanna a szelek szárnyán...

Beteljesítené minden álmát.

Megérintenínk együtt a csillagokat!

S beragyognánk az egész világot.



Csillag ragyog fenn az égen

Barátok közt bőségesen.

Drága lélek, naplemente,

Zúg a tenger,vihar tombol.



Vonít a farkas,

Hallom a hanját,

Átsüvíti a hegyeket,

Kérdezem magamtól:

Most mit tegyek?



Látom a félelem meztelen arcát,

Sötét szemével kacsint reám,

A szó veszélyes fegyver,

Összetör, megőrjít.



Hideg utcák, s búsak a házak,

Árnyak járják az utcákat,

Sötét világ mélyén vagyok,

A fény árnya csak andalog.





Emberek hangja töri meg a csendet,

Kilépek a világba és nem nézek hátra.

Egyenesen megyek előre,

És megbotlom egy kőbe,

Arccal lefelé esem a földre,

Lábnyomok vezetnek a csendes erdőbe.

Szellem libben felém,

Valyon mit rejt az éjj?

Monoton életbe izgalmakat keres,

De a peronon azt nem lehet.





Ködfátyol borítja a világ titkait,

A sorstalanok tébolygó útjait.

Rég elfeledett ,, fegyverek ,,

Most újra fellélegezhetnek.





Ha szembejössz önmagaddal ,

Lehajtod a fejedet,

Angyali üzenet,

A szív tükrében megleled.

Lesz – e valaki, ha csukva marad a szemem

Ki elengedi sírva majd a kezem?

Lesz -e valaki, akinek hiányozni fogok,

Ha örök álomra jutok?

Kinek szíve meghasad, mikor rám gondol

És nem feled el sosem?





Miért van annyi árva?

Meggyötört?

Hogy oltalmat nyerjen a karjaid között!