Eternális, Variábilis, Hangtalanul
Barabás Patrícia- Elborzongva
Egymagában,
Egyszobában,
Ül csendesen magában
Egy magányos kislány.
Fény szökik be az ablakon,
S bevilágítja a szobát,
Hol a kislány az aztalnál
Egymagába sírdogál.
Sír és rí,
A könnye végtelen.
Szegény kislány!
Mily hitvány a világ!
Suhanna a szelek szárnyán...
Beteljesítené minden álmát.
Megérintenínk együtt a csillagokat!
S beragyognánk az egész világot.
Csillag ragyog fenn az égen
Barátok közt bőségesen.
Drága lélek, naplemente,
Zúg a tenger,vihar tombol.
Vonít a farkas,
Hallom a hanját,
Átsüvíti a hegyeket,
Kérdezem magamtól:
Most mit tegyek?
Látom a félelem meztelen arcát,
Sötét szemével kacsint reám,
A szó veszélyes fegyver,
Összetör, megőrjít.
Hideg utcák, s búsak a házak,
Árnyak járják az utcákat,
Sötét világ mélyén vagyok,
A fény árnya csak andalog.
Emberek hangja töri meg a csendet,
Kilépek a világba és nem nézek hátra.
Egyenesen megyek előre,
És megbotlom egy kőbe,
Arccal lefelé esem a földre,
Lábnyomok vezetnek a csendes erdőbe.
Szellem libben felém,
Valyon mit rejt az éjj?
Monoton életbe izgalmakat keres,
De a peronon azt nem lehet.
Ködfátyol borítja a világ titkait,
A sorstalanok tébolygó útjait.
Rég elfeledett ,, fegyverek ,,
Most újra fellélegezhetnek.
Ha szembejössz önmagaddal ,
Lehajtod a fejedet,
Angyali üzenet,
A szív tükrében megleled.
Lesz – e valaki, ha csukva marad a szemem
Ki elengedi sírva majd a kezem?
Lesz -e valaki, akinek hiányozni fogok,
Ha örök álomra jutok?
Kinek szíve meghasad, mikor rám gondol
És nem feled el sosem?
Miért van annyi árva?
Meggyötört?
Hogy oltalmat nyerjen a karjaid között!
2.VERS
Barabás Patrícia Eternális
Csendben csordogáló kispatak, A repceföldek sárga tükre alatt. A titokzatos halhatatlan Hajnalban hall-hatatlan. Az idő nem múlik, örök Itt csak a végtelen harc hörög.
A halhatatlan patak
A repceföldek alatt,
Befejezné végtelen harcát,
És legyőzné a múlt rengeteg titkát.
Hömpölyög, majd megnyugszik
A haragja is elnyugszik.
Éjszaka borul a vidékre, Víz tükrében a Hold képe, Egyesülnek, Tetteikkel szembesülnek.
Az ég a vízre ráhajol,
A messzeségben valahol,
A halhatatlan,
hajthatatlan.
Az idő nem múlik, örök
Itt csak a végtelen harc hörög.
3.Vers
Barabás Patrícia: Hangtalanul
Amikor kialszik a fény,
Sürü, sötét , ködös az éj,
Csak farkasüvöltés van.
Valahol a távolban.
Át száz domboldalon,
Ott van egy kis major.
És hol nap korán kél,
Korán látható a fény.
Sürü erdő, árnyak,
Ezernyi madár hallgat.
Álmok keringőznek,
Nimfák táncolnak.
Csendes az erdő,
semmi teendő.
Árnyak suhannak az ösvényen át,
Egymagában virít a rózsaszál.
Éktelen harag,
Békesség foszlás,
Háború törés.
Zene...pendülés.
Csillingel a harangvirág,
Felébred már a halott világ.
Álmok hada gyülekezik.
Hal a tó mélyére leülepszik.
Bezár az ajtó, bezár az élet,
De a másvilágban újraéled.
Harmatcsepp a füvön,
Édes élet, édes álom,
A földben nyugalmat találok.
Valaki álomösvényen lépeget,
Az az ember ki lehet?
Álomhajó, végtelen távol,
Kacsintó csillag, örök álom.
Bolyong a keringő kajla,
Ha egyeltalán volt valaha.
És eltünik messze a távolba
Besüppedve a mély homályba.
Csendes az erdő,
Semmi teendő.
Semmi, semmi.
Kihaltak az utcák, üresek a terek,
eltűntek az emberek, éjfél közeleg.
Szárnyakat varr a fény,
Könnyeket hullat az ég.
Fekete domb, fekete erdő,
Fekete szív ....
tündöklő sötétség.
Valahol fenn van egy csillag,
Mi minden szívet megdobogtat,
Fényes napfényt nem szerette,
Hanem a sötétség urát követte.
Tétován állva, a sötét homályban,
Hazudna a fénynek ,
S a sötétnek,
Az álszent kedvesnek,
A csendnek.
Koromsötétség ,
Hangtalanul,
Gyászoló szívek
Céltalanul.
Végtelen ég,
Áttörő sötétség.
Fagyos levegőn reszkető
Legméltóbb ajándék.
Csillagok suhanak a szürke homályban,
a sötét égbolt holdjának
ezüst árnyában,
és bevilágítjík a nagyvilágot.
Lehull egy könnycsepp,
Elmúlt egy élet,
Másvilágban újraéled?
Hol ember nem jár,
A lélek útján
Az a csillag fenn égen,
Az én minden reménységem.
Azt mondják....
ember nem lehet,
Az egy angyal,
aki téged
nap mint nap figyelget.
Uriel angyal az,
Tündöklő fényesség,
Jelzi a gonosz közeledtét,
És fényével eloszlatja.
Egymagában,
Egyszobában,
Ül csendesen magában
Egy magányos kislány.
Fény szökik be az ablakon,
S bevilágítja a szobát,
Hol a kislány az aztalnál
Egymagába sírdogál.
Sír és rí,
A könnye végtelen.
Szegény kislány!
Mily hitvány a világ!
Suhanna a szelek szárnyán...
Beteljesítené minden álmát.
Megérintenínk együtt a csillagokat!
S beragyognánk az egész világot.
Csillag ragyog fenn az égen
Barátok közt bőségesen.
Drága lélek, naplemente,
Zúg a tenger,vihar tombol.
Vonít a farkas,
Hallom a hanját,
Átsüvíti a hegyeket,
Kérdezem magamtól:
Most mit tegyek?
Látom a félelem meztelen arcát,
Sötét szemével kacsint reám,
A szó veszélyes fegyver,
Összetör, megőrjít.
Hideg utcák, s búsak a házak,
Árnyak járják az utcákat,
Sötét világ mélyén vagyok,
A fény árnya csak andalog.
Emberek hangja töri meg a csendet,
Kilépek a világba és nem nézek hátra.
Egyenesen megyek előre,
És megbotlom egy kőbe,
Arccal lefelé esem a földre,
Lábnyomok vezetnek a csendes erdőbe.
Szellem libben felém,
Valyon mit rejt az éjj?
Monoton életbe izgalmakat keres,
De a peronon azt nem lehet.
Ködfátyol borítja a világ titkait,
A sorstalanok tébolygó útjait.
Rég elfeledett ,, fegyverek ,,
Most újra fellélegezhetnek.
Ha szembejössz önmagaddal ,
Lehajtod a fejedet,
Angyali üzenet,
A szív tükrében megleled.
Lesz – e valaki, ha csukva marad a szemem
Ki elengedi sírva majd a kezem?
Lesz -e valaki, akinek hiányozni fogok,
Ha örök álomra jutok?
Kinek szíve meghasad, mikor rám gondol
És nem feled el sosem?
Miért van annyi árva?
Meggyötört?
Hogy oltalmat nyerjen a karjaid között!
2.VERS
Barabás Patrícia Eternális
Csendben csordogáló kispatak, A repceföldek sárga tükre alatt. A titokzatos halhatatlan Hajnalban hall-hatatlan. Az idő nem múlik, örök Itt csak a végtelen harc hörög.
A halhatatlan patak
A repceföldek alatt,
Befejezné végtelen harcát,
És legyőzné a múlt rengeteg titkát.
Hömpölyög, majd megnyugszik
A haragja is elnyugszik.
Éjszaka borul a vidékre, Víz tükrében a Hold képe, Egyesülnek, Tetteikkel szembesülnek.
Az ég a vízre ráhajol,
A messzeségben valahol,
A halhatatlan,
hajthatatlan.
Az idő nem múlik, örök
Itt csak a végtelen harc hörög.
3.Vers
Barabás Patrícia: Hangtalanul
Amikor kialszik a fény,
Sürü, sötét , ködös az éj,
Csak farkasüvöltés van.
Valahol a távolban.
Át száz domboldalon,
Ott van egy kis major.
És hol nap korán kél,
Korán látható a fény.
Sürü erdő, árnyak,
Ezernyi madár hallgat.
Álmok keringőznek,
Nimfák táncolnak.
Csendes az erdő,
semmi teendő.
Árnyak suhannak az ösvényen át,
Egymagában virít a rózsaszál.
Éktelen harag,
Békesség foszlás,
Háború törés.
Zene...pendülés.
Csillingel a harangvirág,
Felébred már a halott világ.
Álmok hada gyülekezik.
Hal a tó mélyére leülepszik.
Bezár az ajtó, bezár az élet,
De a másvilágban újraéled.
Harmatcsepp a füvön,
Édes élet, édes álom,
A földben nyugalmat találok.
Valaki álomösvényen lépeget,
Az az ember ki lehet?
Álomhajó, végtelen távol,
Kacsintó csillag, örök álom.
Bolyong a keringő kajla,
Ha egyeltalán volt valaha.
És eltünik messze a távolba
Besüppedve a mély homályba.
Csendes az erdő,
Semmi teendő.
Semmi, semmi.
Kihaltak az utcák, üresek a terek,
eltűntek az emberek, éjfél közeleg.
Szárnyakat varr a fény,
Könnyeket hullat az ég.
Fekete domb, fekete erdő,
Fekete szív ....
tündöklő sötétség.
Valahol fenn van egy csillag,
Mi minden szívet megdobogtat,
Fényes napfényt nem szerette,
Hanem a sötétség urát követte.
Tétován állva, a sötét homályban,
Hazudna a fénynek ,
S a sötétnek,
Az álszent kedvesnek,
A csendnek.
Koromsötétség ,
Hangtalanul,
Gyászoló szívek
Céltalanul.
Végtelen ég,
Áttörő sötétség.
Fagyos levegőn reszkető
Legméltóbb ajándék.
Csillagok suhanak a szürke homályban,
a sötét égbolt holdjának
ezüst árnyában,
és bevilágítjík a nagyvilágot.
Lehull egy könnycsepp,
Elmúlt egy élet,
Másvilágban újraéled?
Hol ember nem jár,
A lélek útján
Az a csillag fenn égen,
Az én minden reménységem.
Azt mondják....
ember nem lehet,
Az egy angyal,
aki téged
nap mint nap figyelget.
Uriel angyal az,
Tündöklő fényesség,
Jelzi a gonosz közeledtét,
És fényével eloszlatja.
