Ecsetet ragadva, megáll kezem.
Melyről a mélykék olajfesték,
a tenyeremben ereket rajzol.
Képtelen tekintetem elmereng,
arcomon hűsítő könny
peregvén, csípve markol.

Duvadt kísérletem
ahogy, a testem pihentetem..
Arcodat látom.
Messze maradtál!!
Kiáltom, s mi maradt..
De, csak a néma csend teríti
fehérre ismét e kopott falat.

Már csak,
emlékeimben maradt mint festmény,
ragadva bele a képzeletemben..
Ahogy fekszel a bordó kanapén,...
Hogy mi voltál s mi maradt..
És én, hogy miért is..
Meddig s mennyire szeretlek..
Fedetlen, Örökségem erdején.