Fekszem az ágyamban s magányomban
rád gondolok mint általában.
Napközben álarcom elrejti a világtól
lelki világom szenved nagyon.
De mikor este a maszkot leveszem
csupasznak érzem magam teljesen.
Nincs ki előtt fenntartsam a látszatot
,hogy boldog vagyok nagyon.

Magukba kerítenek a magány s a hiányod
mikor rád gondolok szívem hevesen dobog
gyomrom szorul mert hiányzol már nagyon.
Nem láttalak már napok óta s nem is mondtam
hiányzol de nagyon meg annyiszor írtam volna.
De mikor írni kezdek kezem meg remeg
s a leírtakat inkább törlöm s tovább szenvedek.
Nem akarlak zavarni téged
marad a magány s az éjszaka nékem.