Nem sírok, írok!
Mint kiszáradt, száraz föld,
mely epekedve az esőt várja,
úgy szomjúhozik lelkem az írásra.
Fejemben keringőt jár gondolatok hada,
örömtől, bánattól megrészegülve
készteti kezemet a toll felvételére.
Szívem igaz húrján megpendülve,
lelkem szárnyán repülve lesz kerek -
egész, fejemben minden egyes gondolat.
Magasba repítő pillekönnyű szárnyakon
szabaddá válik a jó és a rossz,
lelkem feltörő sóhaján szívem pőre,
oly tisztán csengő, gyengéd dallamán.
Finoman vésem bele tollamat az irkába
úgy, mint illatos szellő, mikor lágyan,
elsuhanva táncot jár a virágszirmokon,
mint mikor a hajnali fény álmából kél,
mint fényes csillag, mikor útjára tér,
mint az ég bíborán lenyugvó nap,
mint hold, mikor trónol az ég bársonyán,
mint sűrű köd, melyet a nap fénye terel,
mint csillogó dér a faleveleken.
Úgy írom én lelkem szirmait kitárva,
hogy öleljen át téged, mikor olvasod,
mint gyönyörű szivárvány az eget,
ilyen az ember szíve is, ha szeret!
mely epekedve az esőt várja,
úgy szomjúhozik lelkem az írásra.
Fejemben keringőt jár gondolatok hada,
örömtől, bánattól megrészegülve
készteti kezemet a toll felvételére.
Szívem igaz húrján megpendülve,
lelkem szárnyán repülve lesz kerek -
egész, fejemben minden egyes gondolat.
Magasba repítő pillekönnyű szárnyakon
szabaddá válik a jó és a rossz,
lelkem feltörő sóhaján szívem pőre,
oly tisztán csengő, gyengéd dallamán.
Finoman vésem bele tollamat az irkába
úgy, mint illatos szellő, mikor lágyan,
elsuhanva táncot jár a virágszirmokon,
mint mikor a hajnali fény álmából kél,
mint fényes csillag, mikor útjára tér,
mint az ég bíborán lenyugvó nap,
mint hold, mikor trónol az ég bársonyán,
mint sűrű köd, melyet a nap fénye terel,
mint csillogó dér a faleveleken.
Úgy írom én lelkem szirmait kitárva,
hogy öleljen át téged, mikor olvasod,
mint gyönyörű szivárvány az eget,
ilyen az ember szíve is, ha szeret!