Fájó emlékké, mond anyám, hogyan és miként válnak,
A gyermekként meg nem valósult, bennünk maradt vágyak?
Elég-e a gyerekeknek a saját, rugós ágyak?

Mi otthon az Anyák napját, mindig ünnepeltük,
Szeretettel köszöntöttünk, ezt el nem feledtük.
Virágot mindig kaptál, azt főként kézzel szedtük.

Van sok emlékem, azokat a lelkemben ápolom,
Életemhez tartoznak ezek, nekem ez a valóm…
Te már sajnos nem vagy velünk, ez már, örök bánatom.

Mindig jó volt veled, szerettem ülni az öledben,
Most is velem vagy a lelkemben, végig az életben…

Vecsés, 2016. április 28. – Kustra Ferenc